Karácsonyi fotózás Orosházán októberben és novemberben

Karácsonyi fotózáshoz ünnepi enteriőr Orosházán világoskék és bézs színekkel

2024-ben már Orosházán is várlak sok szeretettel karácsonyi fotózásra október második felétől egészen decemberig!

Mint sokan tudjátok én orosházi vagyok és nagyon sokáig ingáznom kellett Szegedre vagy Hódmezővásárhelyre egy-egy képsorozat kedvéért, mert nem volt helyben bérelhető műterem. Azonban imáim meghallgatásra találtak és tavasszal megnyitotta kapuit a Dream Box Studio

Mit kell tudni a helyszínről?
  • Deák Ferenc utca 14-16. szám alatt található meg (a Deák és a Vörösmarty utca sarkán), egy sarki épületet kell keresni, ki is van írja az ajtóra a Dream Box Studio felirat
  • a parkolás könnyen kivitelezhető az utcában vagy a környéken (nem fizetős)
  • földszinten helyezkedik el (szemben a többi fotóstúdióval, melyekhez lépcsőzni kell)
  • ez az egyetlen olyan stúdió, melybe közvetlenül az utcáról lépsz be (az ajtóban le kell venni a cipőt, amiben érkezel a tisztaság megőrzése miatt, de tiszta váltócipőt nyugodtan hozhatsz)
  • az ablakai fóliázva vannak, így nem lát be senki kívülről
  • a karácsonyi időszakban nem egyszerű időpontot egyeztetni (részben azért, mert más fotósok is használják, részben azért, mert még két másik városba járok fotózni)
  • 120 m2 a területe – 6 különböző módon berednezett mini enteriőrről rendelkezik (ebből egy gyerekeknek van minden évszakban kialakítva)
  •  természetesen fűtött a hely (nyáron pedig klímával hűtenek)
  •  van külön kialakított öltöző helység, melybe el tudsz vonulni (egészalakos nagy tükör is van benne)
  • rendelkezik mosdóval is, nem kell aggódni ha messziről érkezel

A fotók a Dream Box Studio tulajdonát képezik, a 2024-es karácsonyi díszlet látható rajtuk, mely az év végéig elérhető. Nagyobb méret megtekintéséhez kattints a fotókra.

Milyen jellegű fotózásokra jöhetsz hozzám?

Természetesen idén karácsonykor is várlak sok szeretettel szexi fehérneműs boudoir fotózásra, amennyiben a párodat szeretnéd meglepni saját magaddal. Amennyiben nem csak digitális formában, online átadva kéred a képeket, kérlek minél előbbre időzítsd a fotózást, ha lehet még október hónapra. Miért? Mert a kézzel fogható fotótermékeknek idő kell, hogy elkészüljenek és ráadásul külföldi cégtől rendelem őket, így a szállítási idő is jóval tovább tart.

Jöhetsz női portré fotózásra is a karácsonyi szezonban, hogy lecseréld az unalmas Facebook profilképed és legyen mit posztolni az idén 6 nap hosszúságú ünnepi héten az Instagram oldaladra is. Ha szeretnéd, tudok Számodra gyönyörű estélyi ruhákat is biztosítani a szuper elegánstúl a nagyon szexisig.

Ha van párod, akkor nyugodtan jöhettek páros fotózásra is. Az elkészült képek minden bizonnyal kiváló karácsonyi ajándékként fognak a családjaitok számára is funkcionálni.

Kismama fotózásra is szeretettel várlak ebben az időszakban, amennyiben a 25-32. hétben jársz. Jöhetsz egyedül is, vagy a szerelmeddel közösen, de ha van már gyermeked őt is elhozhatod természetesen. Amennyiben igényled, készülhetnek kismama boudoir fotók is Rólad. Ha nincs mit felvenned, és szeretnél különleges szettben csillogni a karácsonyfa mellett, akkor tudok biztosítani Neked kismamaruhákat is mindenféle színben és fazonban.

Mivel az orosházi fotóstúdió elég tágas és van hely benne bőven, így karácsonyi családi fotózásokra is van lehetőség. Jöhetsz akár pici babával is, de a büszke nagyszülőkkel is. A csupa felnőtt, kiskorú nélküli családokat is nagy szerettel várom, de akár testvérekkel is jöhetsz hozzám. Garantáltan egy kellemes élmény lesz kicsik és nagyok számára is a karácsonyi fotózás, mivel nem szeretek senkire se ráerőltetni semmit. Hidd el, hogy az a néhány mosolygós közös kép évek múlva aranyat fog érni, amikor már nem lesznek a szeretteid melletted.

Mennyi ideig tart a karácsonyi fotózás?

A karácsonyi fotózások időtartama 1 óra hossza. Ebbe beletartozik a megérkezés, az átöltözés és a távozás is. 

Ha szükségesnek érzed, akkor kérhetsz 2 vagy 3 órás fotózási időt is (ezt előre kell egyeztetni, mert a fotózás során már nem tudom meghosszabbítani a foglalásunkat a stúdiónál). Ilyen esetekben értelemszerűen a bérlési költség arányosan szorzódik.

Érdemes úgy elendulni otthonról, hogy kb. egy 5 perccel azért kezdés előtt odaérj a stúdió ajtajába, mert amígy az előtted lévő összepakol vagy távozik már lehet be tudsz jönni.

Hogyan kapod meg a képeket?

A nyers, utómunka nélküli fájlokat nem adom át senkinek semmilyen körülmények között, mivel azok csak félkész termékek. Te a teljes élményért fizetsz, nem félmunkáért. 

Ami biztos, hogy aki decemberig jön hozzám, az legkésőbb december 20-ig meg fogja kapni a képeit. A december hónapot az utómunkálatok csúszásainak behozására tartom fent. Ha lemaradtál a korai időpontjaimról, akkor decemberben még jöhetsz, de a kész képeket csak januárban fogod megkapni.

Bármelyik csomagot is választod, karácsonyi fotózás esetében az általad kiválasztott fotókat ízlésesen kiretusálva fogod megkapni online, digitális formában átadva tőlem nagy méretben, logó nélkül. Ez történhet emailben vagy egy Google Drive mappába feltöltve.

Az előbbi digitális fájlokon túl kérheted kézzel fogható fotótermék formában is a képeid. Ilyen esetben is ugyanúgy meg fogod online is kapni a kiretusált fotókat. Kattints ide, ha kíváncsi vagy az általam nyújtott fotótermékekre!

Mikor lesznek készen a képek?

A fotózások anyagait válogatási sorrendben dolgozom fel és adom át. 

Igyekszem minél hamarabb átadni a fényképeket, de nem szeretném, ha a minőség rovására menne a kapkodás. Normál esetben, nem karácsonyi időszakban kb. 2 hét az átadási időm, ám ez rendszerint 3-4 hétre növekszik ilyenkor.

Mivel ebben az időszakban gyakran előfordul, hogy valaki a legkisebb képszámú csomagot célozza be és végül a legnagyobbal távozik, ezért folyamatosan változik a retusálási, átadási időm, hiszen a csúszásokat, plusz munkákat nem tudom beleszámolni. Az sem ritka, hogy csak úgy tudok időpontokat adni, hogy minden második nap úton vagyok, így akár egy-két hétig nem tudok gyakorlatilag a számítógép előtt érdemi munkát végezni.

A lényeg, hogy ha októberben vagy novemberben jössz hozzám, akkor legkésőbb karácsony hetéig meg fogod kapni a kész anyagod.

Mikor legyen a karácsonyi fotózás?

Bármilyen típusú karácsonyi fotózást szeretnél, érdemes minél előbb időpontot foglalni (fotóstól függetlenül). Minél korábban jössz, annál jobban jársz, hiszen bármikor lebetegedhet valaki, bármi probléma adódhat, ami miatt át kell tenni a foglalást. Idő kell az utómunkálatokhoz is és a fotótermékek is sokára érkeznek meg. Ráadásul a stúdiók berendezése is használódik el, így nem mindegy milyen környezetben, milyen körülmények közt készülnek a képek.

Kérlek, hogy kalkuláld bele azt is, hogy Orosházán, Hódmezővásárhelyen és Szegeden is vállalok karácsonyi fotózásokat. Sajnos egy időben nem tudok egyszerre kettő helyen is dolgozni. Illetve más fotósok is ugyanezeket a stúdiókat használják, így én hiába érek rá a Számodra megfelelő napon, ha a helyszínen valaki más fotózik nyitástól zárásig.

Keddtől szombat délelőttig áll módomban időpontot adni Orosházán az október 19-ei naptól december 1-ig, amennyiben azt szeretnéd, hogy a kiretusált fotóid megkapd karácsonyig. Ha decemberben jössz fotózásra (a többi munkám és a szűkös határidő miatt) a képeket majd csak januárban tudom átadni.

Érdeklődő üzenetet a Facebook oldalamra tudsz írni. Kérlek, hogy a gyorsabb és hatékonyabb kommunikáció miatt mindenképpen írd bele a következő dolgokat:

  • karácsonyi fotózás iránt érdeklődsz
  • milyen típusú fotózást szeretnél (fehérneműs boudoir, női portré, páros, kismama, családi) illetve ha családdal jönnél, akkorhány főről lenne szó
  • orosházi, hódmezővásárhelyi vagy szegedi helyszínre gondoltál (esetleg mindhárom megfelelhet)
  • mikor alkalmas számodra a fotózás időpontja (konkrét nap vagy napszak, esetleg hétköznap vagy csak hétvége jöhet szóba részedről).

Bár ezek apróságok, mégis egy csomó időt megspórolsz mindkettőnknek, ha beleírod őket már az első leveledbe.

Új, nem karácsonyi (hanem hétköznapi normál díszlet) 2025. februárjától érhető el!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Üdv, Petra vagyok!

Engedd meg, hogy bemutatkozzam: Petra vagyok a csajszi a fényképezőgép mögött.
2011-ben vásároltam meg életem első profibb fényképezőgépét, ami után nem volt megállás. A fotózás életmód és szerelem lett. Kukába dobtam a marketing mesterszakos diplomámat és elvégeztem a fotográfus- és fotótermék-kereskedő képzést, majd egyéni vállalkozó lettem.

Itt is megtalálsz

Legutóbbi bejegyzések

Hogy zajlik a fotózás?

@pinkpetraphoto 📸 Valódi fotózás pillanatai eredeti hanggal és őszinte reakciókkal egy valódi (nem modell) ügyfelemmel… avagy less be egy boudoir fotózásomba egy édesanyával 📸 🏠 Téged is várlak sok szeretettel egy testpozitív, női önbizalmat is növelő, fehérneműs boudoir fotózásra Szegeden vagy Hódmezővásárhelyen a hét minden napján. Ha szeretnéd, akkor az időpontod a sminkeseimmel is össze egyeztetem neked. ☺️ 💃 A fotózásnak egyetlen feltétele van: csak akkor lehetsz a modellem, ha elmúltál már 20 éves (felső korhatár nincsen, akár anyukaként vagy nagyiként is jöhetsz). Nem várom el, hogy legyen modell tapasztalatod. Bármilyen testalkattal a kamerám elé állhatsz, van tapasztalatom vékony és kerekded nőkkel is, nem kell rosszul érezned magad a külsőd miatt. A boudoir lényege, hogy szeresd magad és megéld a nőiességed. 😉☺️ ❗️A Te döntésed, hogy az elkészült képeket megoszthatom-e a követőimmel vagy sem. 📩 Ha megfordult a fejedben akár egyszer is, hogy talán Rólad is készülhetnének boudoir fotók, akkor kérlek, hogy a videó végén található oldalon vedd fel velem a kapcsolatot üzenetben. Nyugi, csak egy csepp bátroságra van szükséged a fotózáshoz, minden egyebet megoldunk 😇😉 #nőknek20felett #nőidolgok #csajosprogram #csajoskodás #csajoknak #nőifotózás #nőifotós #szegedifotós #szegedifotográfus #szegedifotózás #szegedboudoir #boudoirfotozas #boudoirfotózás #boudoirfotózásról #boudoirfotós #szeged #szegedi #valódinő #teisszépvagy #teismegérdemled #teismegtudodcsinalni #munkában #fotózás #fotózáson #fotózunk #aranykopesek #aranyköpések #kulisszakmogott #kulisszákmögött #őszintepillanatok #elsőpillanatok #elsőpercek #önértékelés #testpozitív #testkép #testképzavar ♬ eredeti hang - 📸 PinkPetraPhoto

Innen érkeztek már fotózásra