Fotózási feltételek

A Fotózási feltételek és a Fotográfus által átadott további egyéb dokumentumok, árlisták el nem olvasása miatt adódó nehézségek, félreértések esetén nem okolható a Fotográfus.
A Megrendelő az időpont lefoglalásával elfogadja a Fotózási feltételeket.

  1. A Megrendelő kijelenti, hogy a Fotográfus mind fotózási, illetve szerkesztési stílusát ismeri, ellene kifogása nincs.
  2. A nyers fotók a Fotográfus tulajdonát képezik, azok ki nem adhatóak.
  3. A Fotográfus nem kötelezhető olyan képmanipulációkra, melyek a Megrendelő alakják jelentősen befolyásolják, továbbá nem kötelezhető olyan képmódosításokra, melyek a Megrendelő figyelmetlenségéből adódtak és elkerülhetőek lettek volna (ide értve többek közt a testszőrzet eltüntetését, napozás utáni bőrleégés illetve önbarnító nyomának kiretusálását, a ruhacímkék eltávolítását, kopott cípőtalp kijavítását, manikűrt és pedikűrt stb.).
  4. A Megrendelő elfogadja, hogy a Fotográfus által átadott képek további szerkesztéséhez csak a Fotográfusnak van joga. (Beleértve az instagram vagy egyéb filtereket is.)
  5. A Megrendelő kijelenti, hogy a képek nyilvánosságra hozásánál a Fotográfust minden esetben feltünteti (ide értve a közösségi oldalakon való publikálásokat is). Tudomásul veszi, hogy amennyiben elmulasztja, úgy a szerzői jogi védelem alapján akár a jogdíj 100%-ának a felára is terhelheti. Abban az esetben, ha a Megrendelő egy harmadik személynek átadja a képeket, akkor őt is köteles erről tájékoztatni. A felelősséget a Megrendelő vállalja.
  6. A képek a Fotográfus szellemi termékei, így a Megrendelő engedélyezi a Fotográfusnak a fénykép(ek) referenciaként való korlátlan mennyiségben történő, korlátlan ideig tartó felhasználását. Amennyiben nem járul hozzá, azt előzetesen a Fotográfus számára jelezni kell. Amennyiben a Megrendelő a fotók kizárólagos használatának igényéről a fotózás után tájékoztatja a Fotográfust, úgy vállalja a következményeit, hogy a Fotográfusnak joga van a publikáláshoz, ellenkező esetben pedig 100%-os felárat kell megfizetnie.
  7. A felhasználási jog kiterjed az fénykép(ek) korlátlan számú és korlátlan ideig történő többszörözésére, terjesztésére, bármely módon történő (nyomtatott, internetes) nyilvánossághoz közvetítésére és átdolgozására.
  8. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy üzleti, pénzkeresési célra nem használhatja az elkészült fényképeket (beleértve az OnlyFans oldalakat), kivéve ha a Fotográfust erről a fotózás előtt tájékoztatta és az jóváhagyta a munkája felhasználását ily módon, előre megbeszélt felár ellenében.
  9. A Fotográfust nem terheli semmilyen felelősség, így kárfelelősség sem a fénykép felvételek olyan harmadik személy általi felhasználásáért, melyre vonatkozóan a Fotográfus harmadik személy részére nem adott engedélyt.
  10. A Megrendelő kijelenti, hogy a fotózás során az általános viselkedési normákat, illetve az adott helyszín szabályzatát betartja.
  11. A Megrendelő elfogadja, hogy a fotózás során az általa okozott esetleges kárt köteles megtéríteni a Fotográfus, valamint a bérelt helyszín vagy fotóstúdió felé.
  12. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Fotográfus nem saját stúdióban dolgozik, ezért a fotózásra pontosan érkezik, ellenkező esetben a fotózás időtartama nem meghosszabbítható.
  13. A Megrendelő elfogadja, hogy annyi idő van a fotózásra (érkezéssel, öltözéssel, fotózással és távozással együtt), amennyi időt a stúdióban lefoglaltak.
  14. A Megrendelő elfogadja, hogy a fotózás időpontjának lefoglalásához foglalót fizet a Fotográfusnak, mely összeg visszalépés vagy a fotózáson történő meg nem jelenés esetén nem jár vissza.
  15. Stúdióban történő fotózás esetén az időponot a stúdió és a Fotográfus kapacitásának függvényében lehet módosítani a fotózás előtti 15. napig. 2 héten belüli módosítás esetén az eredeti stúdióbérlés díját és további 10 ezer forint munkadíjat kell fizetnie Megrendelőnek a Fotográfus felé.
  16. A Megrendelő kijelenti, hogy a fotózáson kizárólag egészségesen vesz részt. Betegség esetén a Fotográfust azonnal tájékoztatja. A Fotográfus biztosít egy másik alkalomra lehetőséget (az adott körülményeket figyelembe véve), amint felgyógyult. Amennyiben a stúdió bérleti díját ki kell fizetnie a Fotográfusnak, mert lemondási határidőn belül esik a betegség, abban az esetben a Megrendelő elfogadja, hogy mindkét alkalom bérleti díját kifizeti a fotózáson. (Az új időpontnál nem kell újra foglalót fizetni.)
  17. Abban az esetben, ha a Megrendelő betegség esetén nem tájékoztatja a Fotográfust és mégis betegen jelenik meg a fotózás időpontjában, úgy a Fotográfus nem vállalja a fotózást. Bérelt stúdió esetén a Megrendelő kifizeti a bérleti díjat és tudomásul veszi, hogy a foglalót nem kapja vissza.
  18. Amennyiben a Fotográfus miatt (betegség vagy egyéb előre nem látható okok) hiúsul meg a fotózás, úgy az eredeti időponttal kapcsolatos stúdióbérlési költségek a Fotográfust terhelik.
  19. A Fotográfus kijelenti, hogy önhibájából adódó saját késése esetén a Megrendelőt kompenzálni fogja (időarányosan) ajándék plusz digitális fényképekkel.
  20. A Megrendelő tudomásul veszi, hogy a fényképek kiválogatása után a Fotográfusnak időre van szüksége az utómunkálatokhoz.
  21. Amennyiben a Megrendelő adott időre szeretné megkapni az anyagát, úgy arról köteles tájékoztatni az időpontja lefoglalása előtt a Fotográfust. A fotózáskor vagy a fotózás után kapott határidőt a Fotográfus nem tudja betartani.
  22. A Megrendelő elfogadja, hogy a fotótermékeknek van átfutási ideje, melyre a Fotográfunak nincsen ráhatása, ezért a Fotográfus nem vonható felelősségre, ha a megrendelt fotótermék nem készül el és érkezik meg az előre megbeszélt napon.
  23. A Megrendelő elfogadja, hogy a Fotográfus nem tárolja az idők végezetéig az elkészült fényképeket. Amennyiben a Megrendelő nem töltötte le vagy elhagyta a Fotográfus által digitálisan átadott, kiretusált fényképeket, úgy elfogadja, hogy a Fotográfus csak felár ellenében tudja ismételten a rendelkezésére bocsátani a fényképeket (ha azokkal még rendelkezik).

Boudoir fotózás minimum korhatára: 20 év

A Megrendelő kijelenti, hogy a Fotózási feltételek című dokumentumot megkapta, ismeri és elfogadja, amikor a fotózást lefoglalja. A Fotózási feltételek és a Fotográfus által átadott további egyéb dokumentumok, árlisták el nem olvasása miatt adódó nehézségek, félreértések esetén nem okolható a Fotográfus.