Üdv!

Engedd meg, hogy bemutatkozzam: Petra vagyok a csajszi a fényképezőgép mögött.

2011-ben vásároltam meg életem első profibb fényképezőgépét, ami után nem volt megállás. A fotózás életmód és szerelem lett. Kukába dobtam a marketing mesterszakos diplomámat és elvégeztem a fotográfus- és fotótermék-kereskedő képzést, majd egyéni vállalkozó lettem.

Orosházáról ingázom Szegedre és Hódmezővásárhelyre a fotózások kedvéért (többnyire tömegközlekedve), ezért az időpontod egyeztetésénél kérlek, légy egy kicsit megértő velem. A kezdetek kezdetén még sajnos nem voltak otthonosan berendezett fotóstúdiók a környéken, így eleinte kizárólag csak szabadtéri fotózásokat szerveztem a közeli ismerőseimmel.

A szívemhez legközelebb a női önbizalmat növelő, fehérneműs úgynevezett boudoir fotózások állnak a kezdetek óta, de nagyon szeretek más témákban is alkotni. 

Az a csodás a munkámban, hogy vissza nem térő pillanatokat örökíthetek meg és emlékeket készíthetek az utókor számára, amiket talán több generáció is visszanéz majd. Szerencsére örök gyerek vagyok, így a legkisebbekkel is hamar megtalálom a közös hangot. 

Bármilyen témájú sorozatra is szeretnél jönni: én azon leszek, hogy egy kötetlen, jó hangulatú, pozitív élmény legyen számodra a fotózás. A szép képeknek a kulcsa az, hogy jól érezd magad. Jó kedv = jó fotók 🙂

A fotózásokat szeretem teljesen személyre szabni és előre megtervezni, hogy ne kelljen kapkodnunk vagy rögtönöznünk. Arra törekszem mindig, hogy a kamerám előtt álló személy legjobb és legelőnyösebb énjét örökítsem meg. Olyan fotós vagyok, aki a modell szemébe mondja, ha valami nem áll jól neki vagy nem működik a képen, hisz mindkettőnk érdeke, hogy gyönyörű legyen a végeredmény.

Nekem az a filozófiám, hogy mindenkiről lehet szép fotókat készíteni, csak néha van, akinek több idő kell hozzá. Nyugi, szeretem a kihívásokat! Szívesen bebizonyítom a “rólam nem lehet jó képeket készíteni” állításod ellenkezőjét.

Nyugodtan bogarászd át az oldalam! 

Bátran vedd fel velem a kapcsolatot, ha szimpatikusnak találod a munkásságom, szívesen segítek mindenben! Várlak sok szeretettel igény szerint a hét minden napján Orosházán, Hódmezővásárhelyen és Szegeden!

(Fotó: Benkő Regina)