Páros fotózás

Be kell valljam, hogy legritkábban szerelmes párokat szoktam fotózni… Ami valahol logikus is, tekintve, hogy nem vagyok esküvőkre szakosodott szolgáltató. Kisebb polgári szertartásokat néha elvállalok Orosházán és Szegeden, de nem számottevőek nálam.

A páros fotózás nekem azért izgalmas, mert egyszerre két embert kell mozgatnom és  be kell mutatnom a képeim által az ő kapcsolatukat, belőlük minél több érzelmet kicsikarva… Olyan fotókat szeretek alkotni, amit ha egy kívülálló megnéz, azt mondja hogy “jaj de cukik és mennyire szeretik egymást”. 

Ilyen sorozatok esetében én azt kedvelem, ha a pár egymásra figyel és nem minden fotón aranyosan a kamerába nézve kötelezően vigyorog. Nagy könyvmolyként mindig azzal szoktam viccelni, hogy ha egy romantikus regény borítóján szívesen viszontlátnám amit alkottunk, akkor vagyok elégedett a munkámmal.

Gyakran előforduló kérdés, hogy páros boudoir képeket is készítek-e. A válaszom igen, viszont nálam ez jelenleg úgy működik, hogy először a pár hölgy tagja eljön hozzám egyedül egy boudoir fotózásra  és megnézzük hogyan tudunk együtt dolgozni. Ha ráérez a pózokra, jól érzi magát velem és tudunk komfortosan együtt dolgozni, akkor utána tudnak ketten is jönni. Erre nekem azért van szükségem, mert páros boudoir fotózásnál is a nő van a középpontban, viszont így a közös alkalommal már ő tudja mire számítson, ismer és nem feszeng, így nekem kvázi csak a férfit kell feloldanom – ergo nem kell annyi mindenre figyelnem és nyugodtabb a légköre a fotózásnak.

Fontos tudnivalók páros fotózások esetében:

  • nyers, utómunka nélküli képek nem kerülnek átadásra

  • az elkészült fotókat közösen válogatjuk ki személyesen vagy online

  • az általam digitálisan átadott fotók mind retusáltak, nagy méretűek, logót nem tartalmaznak (ezáltal akár Te is bármikor, bárhol elő tudod hivatni őket)

  • kézzelfogható, prémium minőségű fotótermékeket is tudsz nálam rendelni az elkészült fotókból

  • a fotózás időtartama normál esetben 1 óra hossza, amit stúdióban szigorúan be kell tartani

  • ha úgy érzed, hogy több időre van szükséged az ellazuláshoz, kérlek jelezd felém előre és annak megfelelően küldök árajánlatot 2 vagy akár 3 óra hosszás időtartamra

  • hétvégén is dolgozom felár ellenében

  • az általam használt fotóstúdiók általában október közepétől január közepéig karácsonyi díszletben látogathatóak, így ezt az időpontod egyeztetésekor érdemes figyelembe venni ha nem ünnepi környezetben szeretnéd a képeket elkészíteni

  • a stúdióbérlés költségét a fotózás ára nem tartalmazza, mivel minden stúdió más díjszabással dolgozik (a bérleti díjat készpénzben a fotózás alkalmával tudod kiegyenlíteni)

  • sminkest és fodrászt nem áll módomban biztosítani, mivel több városban is dolgozom (Szegeden van 2 fantasztikusan ügyes és jófej sminkesem, akikkel sokszor együtt dolgozom és szuper kapcsolatban vagyok, szívesen összeegyeztetem velük a fotózásod időpontját ha szeretnéd)

  • igény esetén (felár ellenében) a fotózásra az általam összeállított ruhakollekcióból választhatsz magadnak különleges és elegáns, vagy akár szexi darabokat – használati szándékod kérlek, előre jelezd felém

  • ha saját ruhákban jössz majd, akkor a fotózás előtt legkésőbb egy héttel meg foglak kérni, hogy vedd fel őket és küldj bennük magadról képeket – ezátal látni fogom hogyan állnak, milyen pózok lesznek legelőnyösebbek számodra

  • a fizetés több részletben történik

  • az időpontod véglegesítéséhez foglaló átutalása szükséges, mely természetesen levonásra kerül a végső összegből

  • amennyiben az általam készített képeket nyilvánosan megosztod, kérlek, a szerzői jognak megfelelően ne mulassz el valamilyen formában fotográfusként feltüntetni

Kedvet kaptál?

Várlak fotózásra a hét bármelyik napján előre egyeztetett időpontban.

Az érdeklődő leveledbe ne felejtsd el leírni, hogy melyik városban, kinti vagy benti helyszínen fotóznánk, melyik fotózási típus (pl.: páros, boudoir stb.) érdekel, kb. mikor kerülne sor a fotózásra, és van-e határideje a képek átadásának?

Várom megkeresésedet Facebook üzenetben!