Egyre népszerűbb a családi fotózás karácsonykor

Családi karácsonyi fotózás egy kismamával és a kislányával, a háttérben rénszarvasokkal és ünnapi fényekkel

Akár a nagyszülőket vagy barátokat szeretnénk meglepni az ünnepekor, sokan választják mostanában ajándékként a karácsonyi fotóalbumot. A családok ilyenkor ünnepi ruhába öltöznek, és egy szépen berendezett stúdióban készítenek róluk néhány hangulatos képet. A legfontosabb tudnivalókról Horváth Petra fényképészt kérdeztük.

Mindenképpen időben gondolkodj és keress a stílusodnak megfelelő fotóst – kezdte Horváth Petra. Az orosházi fényképész elmondta, rengetegen kínálnak már ilyen szolgáltatást, azonban fontos, hogy a saját anyagi keretednek megfelelő fotóst találj.

– A családoknak nagyon nehéz összeegyeztetni az idejét, ezért időben el kell dönteni, mikor szeretnék a fotózást. A szabad időpontok ugyanis hamar betelnek. Általában mindenki hétvégén ér rá, pont ezért ezek a helyek nagyon gyorsan elfogynak – mesélte Petra – Ahhoz, hogy az albumot karácsonyra odaadjuk már egy-két hónappal előtte el kell készíteni a képeket, hiszen sok vele az utómunka – tette hozzá.

Hódmezővásárhelyi családi karácsonyi és kismamafotózás egy mosolygós, vidám családdal és játék rénszarvasokkal

Mindenképpen időben gondolkodj és keress a stílusodnak megfelelő fotóst – kezdte Horváth Petra. Az orosházi fényképész elmondta, rengetegen kínálnak már ilyen szolgáltatást, azonban fontos, hogy a saját anyagi keretednek megfelelő fotóst találj.

– A családoknak nagyon nehéz összeegyeztetni az idejét, ezért időben el kell dönteni, mikor szeretnék a fotózást. A szabad időpontok ugyanis hamar betelnek. Általában mindenki hétvégén ér rá, pont ezért ezek a helyek nagyon gyorsan elfogynak – mesélte Petra – Ahhoz, hogy az albumot karácsonyra odaadjuk már egy-két hónappal előtte el kell készíteni a képeket, hiszen sok vele az utómunka – tette hozzá.

Mivel Orosházán nincs bérelhető napfénystúdió, ezért Hódmezővásárhelyre vagy Szegedre érdemes átutazni. Ezeken a helyeken egy berendezett, feldíszített környezetben készülnek el a képek.

– Az egyik legfontosabb dolog ilyenkor, hogy pontosan tudd, mettől meddig tart a fotózás. Valamint tisztában kell lenni azzal is, hogy milyen a dekoráció, hiszen ajánlott figyelembe venni ezt a ruhaválasztásnál. Mennyire laza, díszes, milyen a színvilág. A feketét érdemes hanyagolni, hiszen az komor az ünnepi hangulathoz, de a zöld, a fehér, az arany és a piros mindig nyerő választás – árulta el a fényképész.

Hozzátette, a családtagok ruháiban fontos az összhang. Nem kell tetőtől-talpig ugyanolyan ruhában lenni, de nem árt, ha a színek passzolnak. Fontos, hogy kerüljük a nagy márkajelzéseket, és hogy olyan öltözékben érkezzünk, amiben jól érezzük magunkat. Petra elmondta, a legtöbb stúdióba nem lehet cipőben bemenni, ezért ha szeretnénk, hogy legyen rajtunk a képen hozzunk magunkkal néhány megtisztított lábbelit. A lazább díszletekben pedig elegendő a zokni is.

– A kisgyerekeket időben fel kell készíteni a fotózásra, megbeszélni velük, hogy hová mennek és mi fog történni. Jó ötlet kedvenc mesekönyveket, játékokat berakni a táskába, nem baj, ha nem minden képen néz a gyermek a kamerába. Emellett nem szabad semmit rájuk erőltetni – emelte ki Petra.

A kész fotók általában mindig mosolyt váltanak ki az emberekből. A csodás környezetben eltöltött idő pedig rögtön ünnepi hangulatba hozza az embert, és egy remek emlék marad a család számára.

Forrás: Oros Café

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Üdv, Petra vagyok!

Engedd meg, hogy bemutatkozzam: Petra vagyok a csajszi a fényképezőgép mögött.
2011-ben vásároltam meg életem első profibb fényképezőgépét, ami után nem volt megállás. A fotózás életmód és szerelem lett. Kukába dobtam a marketing mesterszakos diplomámat és elvégeztem a fotográfus- és fotótermék-kereskedő képzést, majd egyéni vállalkozó lettem.

Itt is megtalálsz

Legutóbbi bejegyzések

Hogy zajlik a fotózás?

@pinkpetraphoto 📸 Valódi fotózás pillanatai eredeti hanggal és őszinte reakciókkal egy valódi (nem modell) ügyfelemmel… avagy less be egy boudoir fotózásomba egy édesanyával 📸 🏠 Téged is várlak sok szeretettel egy testpozitív, női önbizalmat is növelő, fehérneműs boudoir fotózásra Szegeden vagy Hódmezővásárhelyen a hét minden napján. Ha szeretnéd, akkor az időpontod a sminkeseimmel is össze egyeztetem neked. ☺️ 💃 A fotózásnak egyetlen feltétele van: csak akkor lehetsz a modellem, ha elmúltál már 20 éves (felső korhatár nincsen, akár anyukaként vagy nagyiként is jöhetsz). Nem várom el, hogy legyen modell tapasztalatod. Bármilyen testalkattal a kamerám elé állhatsz, van tapasztalatom vékony és kerekded nőkkel is, nem kell rosszul érezned magad a külsőd miatt. A boudoir lényege, hogy szeresd magad és megéld a nőiességed. 😉☺️ ❗️A Te döntésed, hogy az elkészült képeket megoszthatom-e a követőimmel vagy sem. 📩 Ha megfordult a fejedben akár egyszer is, hogy talán Rólad is készülhetnének boudoir fotók, akkor kérlek, hogy a videó végén található oldalon vedd fel velem a kapcsolatot üzenetben. Nyugi, csak egy csepp bátroságra van szükséged a fotózáshoz, minden egyebet megoldunk 😇😉 #nőknek20felett #nőidolgok #csajosprogram #csajoskodás #csajoknak #nőifotózás #nőifotós #szegedifotós #szegedifotográfus #szegedifotózás #szegedboudoir #boudoirfotozas #boudoirfotózás #boudoirfotózásról #boudoirfotós #szeged #szegedi #valódinő #teisszépvagy #teismegérdemled #teismegtudodcsinalni #munkában #fotózás #fotózáson #fotózunk #aranykopesek #aranyköpések #kulisszakmogott #kulisszákmögött #őszintepillanatok #elsőpillanatok #elsőpercek #önértékelés #testpozitív #testkép #testképzavar ♬ eredeti hang - 📸 PinkPetraPhoto

Innen érkeztek már fotózásra